A szexuális kannibalizmus annyit jelent, hogy a nőstény elfogyasztja a hímet udvarlás közben, vagy párosodás után. Ez a szokás számos pókfélénél és az imádkozó sáskák esetében is előfordul. Azt feltételezték a kutatók, hogy a hímek szempontjából az idők folyamán alakult ki ez a jelenség, hogy feláldozzák magukat a nőstényeknek, annak érdekében, hogy növeljék mind saját, mind a partnerük termékenységét. A Sheffield-i kutatóintézet tagjai viszont új felvetéssel álltak elő, miszerint a hímek csupán akaratuk ellenére, ártatlan áldozatául esnek a románcnak.
Az intézet kutatóinak megfigyelései alapján a vadon élő legtöbb imádkozó sáskafaj rendkívül óvatosan közelíti meg a nőstényeket. Ilyen tényezők miatt alkották meg elméletüket, miszerint lehetséges, hogy a hím sáskák nem szeretnének eledelül szolgálni párjaik számára, csupán csak balszerencse kérdése, hogy túlélik a párzást, avagy sem. Olyan megfigyeléseket és kísérleteket végeztek, amelyben a szexuális kannibalizmushoz való alkalmazkodást vizsgálták a Hierodula membranacea nevű imádkozó sáskafaj esetében. Emellett tesztelték azt a feltevést is, hogy a szexuális kannibalizmus ezen imádkozó sáskák körében növeli a férfi és női termékenységet.
Két kísérletet is végeztek, melyek eredményei azt mutatták, hogy elsősorban a nőstény jóllakottsága befolyásolja annak valószínűségét, hogy a hímet felfalja, vagy sem. A jól táplált nőstények ritkán ettek hímet. Azok a nőstények, amelyek elfogyasztották párjukat, lényegesen nehezebb petesejteket termeltek, mint azok, amelyek nem. A vadon élő sáskák szexuális kannibalizmusának gyakorisága viszont fajonként és fajon belül aszerint változik, hogy milyen mértékben éhesek a nőstények.
A hímek elfogyasztásának valószínűsége attól is függ, hogy éppen milyen napszak van, amikor a párosodás bekövetkezik. Ha ez sötétben történik, kevesebb az esélye, hogy a hím a fejét veszti.
A kutatócsoport felvetése is beigazolódott, ugyanis kiderült, hogy a hímek nem önként áldozzák fel magukat a párzás során, hanem megpróbálják elkerülni, hogy megegyék őket, szándékukban áll elmenekülni az aktus helyszínéről, kisebb-nagyobb sikerrel. Ami arra utal, hogy bár a szexuális kannibalizmus az idők során alakult ki a vizsgált imádkozó sáska faj nőstényeinél, nem ösztönös, hanem inkább alkalmazkodásszerű, a hímek esetében egyáltalán nincs jelen ez a hajlam, ők csak időnkénti halálos áldozatok a szerelemben.
Forrás:
Birkhead, T. R., Lee, K. E., & Young, P. (1988). Sexual cannibalism in the praying mantis Hierodula membranacea. Behaviour, 112-118.